A Falusi Táborból jelentjük

augusztus 25th, 2013 by cs.zsoka

Tudatjuk veletek, hogy megérkeztünk!!!
A múlt héten véget ért az utolsó falusi tábori hetünk is. Immáron 3 éve, hogy falusi tábort szervezünk városi gyerekek számára a Tisza-tónál. Idén egy pályázat keretében III. kerületi nagycsaládos gyerekeket is táboroztattunk a 2. és a 3. tábori héten. A táborhoz díszletet a Tisza, a Hortobágy, a mezőségi puszta, a Mátra és a Bükk távoli látványa adott. A tábor jelmondata a kezdetektől: Mintha a vidéki Nagyinál nyaralnál… Sokan emiatt ”nagyi tábornak” nevezték el a tábort. Sok gyerek csak könyvekből ismeri a falusi életet. Ezért találtuk annak idején fontosnak, hogy saját élményű tapasztalatokat szerezve legalább egy hétre a városi gyerekek is falusi gyerekek lehessenek. Reméljük idén is sikerült ezt a célt teljesítenünk. A falusi élményekhez jól passzol a bicikli. A távolságokat ezzel küzdöttük le a falusi táborban. Idén kb. 50 km-t bicikliztek a gyerekek. Többet terveztünk a nagyobbaknak, de a meleg időjárás miatt ennyit sikerült teljesíteni. Idén a szálláshelyünk Tiszabábolnán volt a helyi általános iskolában, azonban Tiszadorogmán (eddigi táborhelyünk) is sok falusi programot szerveztünk. Az estéket, pihenőidőket kézművezéssel, drámajátékkal, közösségi játékokkal, focival, disputával, közös főzéssel töltöttük. A heti programunkat a 40 C körüli hőmérséklet erőteljesen befolyásolta (sokat voltunk víz közelében).

A heti programunk nagyjából így zajlott:
Vasárnap 9.42-kor érkeztünk Mezőkövesdre. Innen még 40 perces buszozás várt ránk. Tiszabábolnán a szálláshely elfoglalása után rövid eligazítást követően biciklire pattantunk és Tiszadorogmára bicikliztünk a gáton (4,5 km). Klárika néni ebéddel várt bennünket (helyi hagyományos étel: Öhön), amit egy kis dinnye, almás pite követett. Az ebéd utáni hűsölés alatt megismerkedtünk Klárika néni portájával, háziállataival. Hűsölés után a Hajdú-portára mentünk, ahol rengeteg háziállat van, velük ismerkedtünk. Hajdú Zsuzsika néni csörege fánkot sütött nekünk uzsonnára. A meleget ezután a Homokos-parton vészeltük át (még 3 óra után is nagyon meleg volt), saraztak (sárcsúszda is volt), fürödtek a gyerekek. Vacsorára visszabicikliztünk Tiszabábolnára. Másnap a Holt-Tiszára mentünk (szabadstrand), fürödtünk, horgásztunk, kenuztunk. Ebédelni a helyi étkezdébe mentünk. 3 után ismét visszamentünk a Holt-Tiszára kenuzni, fürödni. Kedden Tiszadorogmán voltunk. Malvin néninél sütöttünk bélest, rétest, a helyi gyerekek által épített ”bunkiban” játszottunk, számháborúztunk. Klárika néninél gulyást ebédeltünk, majd a fiúk elhozták Malvin nénitől az elkészült süteményeket. A hűsölés ideje alatt állatokat gondoztak, játszottak a gyerekek. Ezután aki akarta részt vehetett a falusi horrorban, aminek a főszereplője Klárika néni egyik kakasa volt. A Homokos-parti fürdőzés után bicikliztünk haza a szállásunkra. Szerdán délelőtt a mezőségi Szék-Lápára bicikliztünk, madár lesre. Több ezer vízimadarat láttunk itt. Aznap a helyi étkezdében ebédeltünk. A hűsölés idején a szálláshelyünkre érkezett egy környékbeli asztalosmester, akivel fajátékokat, fából készült tárgyakat lehetett készíteni. 3 után a Holt-Tiszára mentünk (kenuzás, fürdés, horgászat), Este helyi portalátogatások után, vacsorával felpakolva egy különítmény ismét a Szék-Lápára ment, a többiek a szülinap számára palacsintát sütöttek. Este együtt ünnepeltünk. Csütörtökön Tiszadorogmán vesszőt fontunk, csigatésztát készítettünk, mezőgazdasági munkákat nézhettünk, majd paprikáskrumplit főztünk közösen a helyi napközis táboros gyerekekkel a faluházban. Hűsölni a Homokos-partra mentünk. A szalmabáláknál játszottunk, majd megnéztük Jani bácsit, a csordást (régi ismerős ő is) és az esti itatást. A mezőn lángost vacsoráztunk majd hazabicikliztünk a gáton és éjszakai túráztunk (örültek a szúnyogok). Péntek délelőtt traktorozni mentünk a Szék-Lápa felé a határba. Péntekre elkészültek a batikolt kendők is. Ebéd után becsomagoltunk. Tettünk még egy látogatást Kató néni segítségével a szemközti katolikus templomban, ahol a harangtoronyba is felmentünk. Megnéztük közelről azt a harangot, ami minden reggel 5 órakor ébresztett bennünket (haragudtunk is rá kicsit emiatt). A vonatunk 8 órára érkezett meg Budapestre a zsúfolt és hangos (a falu és a puszta után ez volt az érzésünk) Keleti pályaudvarra.

Bízunk benne, hogy idén is szép falusi élményekkel, megerősödött vádlikkal érkeztek haza a gyerekek.
A tábor idején készült képekből nyújtunk most át egy kis ízelítőt. Sok gyereknek az idei tábor már a többedik falusi tábora volt. Reméljük nekik is sikerült régi-új élményeket nyújtanunk.

A táborban közreműködő foglalkozásvezetők, ifik nevében is nagyon jó iskolakezdést kívánunk minden gyereknek.

Zsóka néni
Erdeiné Csepregi Erzsébet
programvezető, táborszervező
30-900-62-28
csepregi.erzsebet@kapocs.eu

Posted in Nincs kategorizálva | A Falusi Táborból jelentjük bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

    Naptár

    2024. május
    h K s c p s v
     12345
    6789101112
    13141516171819
    20212223242526
    2728293031  

    RSS kapocs.eu

    Kapocs a Gyermekekért Nonprofit Kft. on Facebook