Munkahelyi gyermektábor

A 10 hetes nyári szünetben problémát jelent a dolgozó szülőknek, hogy a gyermekek a vakációt hasznosan töltsék el. A bölcsődei, óvodai nyári 6 hetes bezárás is ad gondolkodni valót a szülőknek. Erre jelent megoldást a munkahelyi tábor, munkahelyi gyermekhetek (programszervezés étkeztetés nélkül) közösséghez szokott 3-5 éves, 6-14 éves gyermekek számára. A gyermekek, a szülők és a cég igényeihez, a törvényességi-, biztonsági feltételekhez, térben és időben alkalmazkodva szervezünk nyári gyermekheteket, munkahelyi táborokat. Igény, férőhely esetén saját szervezésű táborainkba is becsatlakozhatnak a gyerekek. Foglalkozásvezetőink gyermekek napközbeni ellátásában gyakorlott munkatársaink, akik év közben gyermekellátó intézményekben dolgoznak vagy óvópedagógus-, tanító-, tanár szakos, felsőfokú tanulmányaikat végző hallgatók.

Saját szervezésű táboraink, ahová a céges gyerekek is bekapcsolódhatnak a szabad férőhelyek erejéig (2017. májusáig kérjük jelezni az igényeket).
Napközis tábor Óbudán helyszín: III. kerület, Csillaghegyi Közösségi Ház, Bp., III. Mátyás k. u. 11-15. 6-14 éveseknek
Játsszunk turistásat! tábor 8-14 éveseknek III. kerületben júl. 24-28 és aug. 21-25.
Falusi tábor a Tisza-tónál 7-14 éveseknek

Munkahelyi tábor (3-6, ill. 7-14 éveseknek) :
helyszín: cég telephelyén és/vagy külső helyszíneken, ebédeltetéssel.
gyermekfelügyelet, programszervezés szakképzett munkatársaink vezetésével, kézműves- , alkotós foglalkozások, drámajáték, társasjáték, mozgásos foglalkozások, mese foglalkozás, bábozás, bábkészítés, felelős állattartás, külsős helyszínek, buszos utaztatás szervezése igény esetén.

Munkahelyi gyermekhét (3-6, ill. 7-14 éveseknek):
helyszín: cég telephelyén és/vagy külső helyszíneken, étkezésről a szülők gondoskodnak.
gyermekfelügyelet, programszervezés szakképzett munkatársaink vezetésével, játsszunk turistásat program, mesterségünk címere program, kézműves- , alkotós foglalkozások, drámajáték, társasjáték, külsős helyszínek, buszos utaztatás szervezése igény esetén.

Kérje egyedi, a cég igényeire szabott ajánlatunkat ingyenes helyszíni tanácsadással.
Ha minőségi, magas szakmaiságú, biztonságos gyermekprogramokat szeretne: keressen bennünket!

További információk:
Erdeiné Csepregi Erzsébet
ügyvezető, programvezető
kapocs.tabor@gmail.com
30/900-62-28